Álmaim lánya

Love

- Nem! - álltam le

- Mi a baj? 

- Szeretet hiány! - nekem nagyon kell

- Akkor? - folytatni akarta

- Nem! Bocsánat. Most menj haza!

- Ne, Ádám! - ült föl - komolyan, most... tetszel! Kedvellek! Szerelmes vagyok beléd! - tette a vállamra a kezét - hjajj. Végig erre a pillanatra vártam. A csók tökéletes volt! Összeillünk...

- Menj haza! - szakítottam félbe, de ő folytatta

- Tökéletes vagy Ádám! Nekem.. te egyszerűen különleges vagy, és szeretlek! 

- Menjél, nem lesz semmi!

- Pedig hányszor erről álmodtam! És te.. - reméltem nem hozza fel Katát - na megyek! De várj! Szeretlek! És egy ideig ez így is lesz! Mi összeillünk! Megyek...

Egy hónap múlva

Matek. Hét órán át dolgoztam a házi dolgozaton. Egyfolytában. Kifáradtam. Az angol matek tanárnőt meg nem érdekelte hogy kész van. Angol matektanárnő? Igen. Angliába költöztem vissza. Semmi kedvem nem volt otthon maradni. Mikor szomorú vagyok, költözök. Szerencse hogy van hová.

Másnap

Ah, verset kellett megtanulni. Angolt. Sikerült. Nagyon fáradt voltam. Matek házi dolgozatot beadtam, remélem ötösre sikerült megírni, nem kevés időmbe telt. Emiatt vagyok fáradt. Biológia előtt, Esther, Laura, és Victoria üveggel (kis 5 decis műanyag cuccal xd) dobálóztak, a teremben. Ők voltak a legjobb barátaim, szűk körben. Én csak nézelődtem, a teremben.

Aztán azt hallom hogy üvegcsörömpölés, és mindenki fogja a fejét, senki se szólalt meg. Kitörték az egyik szekrény üveg ajtaját, az üveggel. Aztán bejöttek a tanárok.

- Oh what happened? - Mármint mi történt? Igen, inkább magyarul írom le :D senki se válaszolt, majd csakúgy tódultak be a diákok, és tanárok. Szegény Laurának fizetnie kell. mikor ő Esthernek dobta, de ő elfordult az üveg útjából. 

Kicsit igazságtalanságnak tartottam Laurával szemben.

- Esther, szerintem dobjátok össze! - mondtam. Mindig is az igazságot szerettem. Laura nem érdemelte meg

- Tudom, azt fogjuk!

- Jó! 

Aztán elkezdődött a Biológia óra. A vége felé, mindenki az ECDL vizsgáról beszélt. Egyfolytában: jössz? jössz ECDL-re? ezt hallottam körülöttem. 

- Az nem holnap lesz?

- Nem, ma!

- Ne!

És nekem 2 vizsgát kell letennem, mert amíg magyar országban voltam, nem tudtam letenni az elsőt. Nem számítottam rá. 

- Én csak két órán voltam! - mondja Andor

- Én egyen se! - mondtam szomorúan. Remélem menni fog!

- Pacsi! - mondta Andor. Megtörtént. hát igen...

Vizsga közben:

- Akkor kezdjétek - szólt Paul, a vizsgáztató. Rendes volt. Elkezdtem. Beírtam az első sort, aztán neki láttam.

- Aki miután leírta, és csak aztán kezdi el formázni, az elég béna! - mondta Paul. Upsz, akkor vissza, és leírtam az egész szöveget. Úgy látszik béna vagyok :/ azért kedves hogy szólt. Meg az elején elmondta hogy kell csinálni.

Kezdtem a végére érni. Féltem hogy hátulról Paul látja hogyan dolgozom, és halkan nevet magában. De nem tette. Mindenkihez odament, és elmondta neki mi a hiba. Én már 5 perce kattintgattam ide-oda. Féltem hogy nem megyek át. Ekkor odajön hozzám, és megáll, megnézi mit dolgoztam eddig.

- Mit csinálsz? - megijedtem. Talán nagyon elszúrtam?

- Nem tudom - úgy láttam jobb ezt mondani, minthogy elmesélem mit is akartam eredetileg, de túl béna vagyok hozzá :(

- És miért van ez az egész kijelölve?

- Nem tudom.

- Egyesítetted?

- hát... nem tudom. - szerintem nem, de lehet valahogy sikerült, főleg hogy nem is tanultam, és azt se tudtam mi az az egyesítés. Megnézte

- Nem... akkor egyesítsd! - mondta. Kétségbe estem, mert nem mozdult el mellőlem, csak nézett. Fogalmam sincs hogyan kell.

- Nem tudom megcsinálni.

- Ugyan már, ha idáig eljutottál ez is menni fog! - majd megcsinálta helyettem :) ja, jófej! Látta bennem az igyekezetet. És ezek szerint eljutottam valahová. Remek. Remélem átmegyek.

Haza mentem. Későn. Lefeküdtem. Nagyon elfáradtam, beteg is voltam kicsit, de én küzdök. Ilyenkor nap végén jön ki rajtam a túlhajszolás. Ilyenkor gyógyszerekkel kell életben tartani, mint most is. Aztán holnap megint életveszélybe sodrom magam, hogy egyáltalán elkezdem a napot. Aztán nap végén jön a recovery.